Boda Zsuzsa - Nevető Sárák

Boda Zsuzsa - Nevető Sárák

  • 1 118 Ft

    1 490 Ft

Az Úr csillagtengernyi utódot ígért Sárának, ám ennek semmi jele nem mutatkozott. Sára végül megöregedett. Az idő múlásával reménye fogyott, harciassága cinizmussá változott. Talán már az ígéreteket is hallucinációnak tartotta.

Akkor váratlanul így szólt hozzá az Úr: most. Most végrehajtom, amit megígértem, most megkapod, amire annyira vágytál, most teljesítem a kívánságod. Sára is „emberből volt” – földi logikájával csak nevetni tudott az angyal szavain.

Egy-egy teljesen kilátástalannak tűnő helyzetben vajon a mi életünkbe hányszor lépett be az Isten? Hányszor mondta: most, amikor mi már rég feladtuk, amikor már nem is reménykedhettünk abban, hogy kívánságunk teljesül? Amikor – képletesen – mi is a sátor mögött nevettünk Istenen?

De Isten nem nevetett együtt Sárával a Mamré tölgyesében. Csak kérdezett: „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?” (1Móz 18,14) Elkeseredésünkben, feladott harcainkban, féltő aggodalmainkban tőlünk is ezt kérdezi: „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?”

Sára életében akkor és ott jött el az ideje annak, hogy Izsák megszülessen. A mi életünkben is tudja az Úr, mit mikor rendel el, és milyen harcok árán, ahogy azt a Prédikátor könyvében is olvassuk: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” (Préd 3,1)

Jól vigyázzunk tehát: ne váljunk könnyen sátor mögött nevető Sárákká!

„Boda Zsuzsa több mint egy évtizeden át dolgozott az Evangélikus Élet szerkesztőségében, idővel főszerkesztő-helyettesként gondozva az – akkor még hetilapként megjelenő – újságot. E kötetbe válogatott írásainak többsége is ez idő tájt látott napvilágot. Jó szívvel ajánlom sokoldalúan tehetséges szolgatársam kérdések – olykor kétségek – edzette hitének gyümölcseit.”

T. Pintér Károly

Írjon véleményt!

Kérjük, lépjen be vagy regisztráljon az értékeléshez!