dr. Kováts György és Anna - Társra várva

dr. Kováts György és Anna - Társra várva

  • 2 338 Ft

    2 750 Ft

A szerzők mindketten jogászok, akik fiatalon megismerték a Megváltót, és életüket az Ő szolgálatába állították. 29 éve kötöttek házasságot, 5 gyermekük van.
Az ELTE ÁJTK elvégzését követőn dr. Kováts György az Evangélikus Hittudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1991-től a Pünkösdi Teológiai Főiskolán élő hitű teológusok képzésében vett részt az Intézmény első 20 évében. A szolgáló lelkészek munkájára nagy hatással van. 1991-ben a Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség Mahanaim Gyülekezetének lelkipásztoraként munkatársaival megalapította a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Missziót, mely az Evangélium üzenetével országos szinten éri el a felnövekvő generációt.
A szerzőpáros fontosnak tartja, hogy az ország gyermekei, tizenévesei és fiatal-felnőttjei időben megkapják azt a segítséget, amely életük helyes kormányzásához, boldogulásához, a szenvedélybetegségek elkerüléséhez, jövendő házasságuk teherbírásához és megmaradásához szükséges. Ezért született ez a könyv is, hogy a fiatal generáció felelősséggel válasszon társat, és társkapcsolataik lelki sérülésektől mentesen boldog házasságban végződjenek.
A szerzők több "társra-várva" konferenciát, "jegyes-felkészítést" és "házas konferenciát" tartottak. Számos sikeres házasság a gyümölcse munkájuknak.
A Társra várva 2002-ben megjelent Jegyesség! Segítség!!! című könyv témájához kapcsolódik, mint a sorozat része.

Írjon véleményt!

Kérjük, lépjen be vagy regisztráljon az értékeléshez!

Ehhez a termékhez mások az alábbi terméke(ke)t vásárolták meg:

dr. Kováts György és Anna - Jegyesség! Segítség!

Gyakorlati kézikönyv leendő házasok számára "Helyreá..

2 185 Ft 2 570 Ft

Derek Prince - A NÉV ereje

BELEOLVASOK Mély vágya Istennek, hogy szeretetteljes kapcsolatot ápoljon n&e..

1 499 Ft 2 250 Ft

Rafal Waclawik - Isten ígéreteinek kincsestára

BELEOLVASOK A vallásos gondolkodás elképzeléseitől eltérően a ..

1 499 Ft 2 490 Ft

Joyce Meyer - SzóErő

BELEOLVASOK Avagy mielőtt megszólalsz... Isten elképesztő dolgokat tervez az &ea..

1 560 Ft 1 950 Ft