Leírás
A házasság az egyetlen isteni intézmény, amit az Édenben kaptunk. Megélni viszont az Édenen kívül kell: nagyon sok veszélynek kitéve, a bűn okozta Átok árnyékában. Az emberiség története egyértelműen igazolja, hogy Isten eredeti szándékát csak alulmúlni, sőt eltorzítani tudtuk, minden emberi okoskodásunk és bölcsességünk ellenére. Megjelent Etelka legújabb könyve, amely immár az ötödik műve. Legutóbbi könyvei, az Olthatatlan szerelem, melynek már a második kiadása is elfogyott, és a Feketén Fehéren – gyermekünk szexuális nevelése, mely szintén sikert arat az olvasók körében. Előbbi egy igazán értékes munka, melyben feldolgozza az Énekek Éneke egészét, és mélyre ás Salamon írásának elemzése által a férfi és a nő bensőséges, intim kapcsolatának vizsgálatába, illetve az korunk embere és Isten egymáshoz való kapcsolódásának mélységeibe. Utóbbi pedig – melyet férjével írtak közösen – a gyermekek szexuális nevelésének kérdéseivel foglalkozik, kitérve olyan nehéz témákra, melyek a szülőket leginkább foglalkoztatják a gyermek születésétől egészen az elengedésig. Etelka és Gábor 1985 óta élnek házasságban, tizenegy gyermek szülei. Mindketten teológusok, és coachok. Munkájuk során több mint húsz éve foglalkoznak házasságok gondozásával, párkapcsolati és egyéni szinten. Tanfolyamokat és vezetőképzéseket tartanak, mint a 2=1 Házas misszió vezetői. 2016 –ban Pro Familiis díjban részesültek, 2020-ban elnyerték a Kopp-Skrabski fődíjjat.
Az Éden két oldala című új könyv egyedi alkotás, amellyel Etelka azt a célt tűzte ki zászlajára, hogy komoly kutatási munkával áttekintse, hogyan alakult a történelem során a párkapcsolati kultúra, a férfi és a nő kapcsolata, a házasság intézménye. Az 504 oldalas kemény fedeles könyv oldalain megelevenedik számunkra a múlt. Felfedezhetjük a különböző korok nagy gondolkodóinak, filozófusainak, az egyházatyáknak, és meghatározó személyiségeknek írásaiban képviselt eszméi és a jelen kor emberének sztereotípiái és gyakorlata közötti összefüggéseket. Ha a jövőben azt szeretnénk, hogy a házasságban a férfi és a nő közötti elakadások, beragadások helyreálljanak, akkor szembe kell néznünk a múlttal, hogy megértsük a jelent! Ebben segít Etelka mélyreható kutatása, illetve egyszerű és közérthető nyelvezete. Elénk tárja, mitől válhat élettel telivé egy párkapcsolat, és mitől olyan hellyé egy házasság, ahol a felek szenvednek. Leleplezi azokat a téves tanításokat, amelyek a mai napig sok ember fejében a házasságról, a nemek egymáshoz való viszonyulásáról uralkodnak. Etelka bátran nyúl olyan témákhoz, amelyek talán tabuk. A források megjelölésével, és pontos idézetekkel a hitelességet támasztja alá.
Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik szeretnék jobbá tenni a házasságukat, vagy lelkigondozói munkát végeznek, vagy csak egyszerűen érdeklődnek a téma iránt, de hasznos lehet akár tudományos kutatáshoz vagy oktatáshoz is.